Bob Walsh szerint jelentős változások következnek
Kiadta:
George Lee
Kiadva: 1957. május 01., szerda
LAKESIDE – Bob Walsh, Graham reformpárti kormányzója a megye északi, vidéki térségében kampányolt, ahol tavaly a reformpárti képviselőjelölt, azelőtt ő is hajszállal nyert. Most town hall fórumon arra kérte a lakosokat, támogassák a párt megyei tanácsosjelöltjét. „Együtt dolgozunk a progresszív tanácsosokkal, és igen, annak ellenére, hogy a központi negatív kampánya a ridgefieldi progresszív csoportoknak mást sugall, értünk el eredményeket. Még májusban előterjesztjük a jövő évre vonatkozó előirányzati terveinket, amelyekben a lehető legminimálisabbra csökkentjük a megyei hivatalok költségeit, de növeljük a bűnmegelőzésre szánt összegeket.”
Hozzátette: sokan azt hiszik minden könnyen jön, „de ez egyáltalán nem igaz, de ígérem, most már bele fogunk jönni.” Megerősítette, hogy több fontos, a megyét érintő törvényjavaslatot szeretne látni a Kongresszus előtt, ezért egyeztetne a kongresszusi delegációval is. „Várom az irodámba a progresszív képviselőket és a progresszív szenátort is, hiszen csak úgy győzhet Graham, ha összedolgozunk.”
/Glide Herald/
0 0
vissza